Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2019. Április 24. 07:16, szerda | Belföld
Forrás: mti/MTI/Mohai Balázs

A 70 éves Gedó Györgyöt köszöntötték

A 70 éves Gedó Györgyöt köszöntötték

A kedden 70. születésnapját ünneplő Gedó György olimpiai aranyérmes ökölvívót köszöntötték egykori sporttársak, edzők és sportvezetők a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület szervezésében

Az 1972-es olimpián győztes, 1969-ben és 1971-ben Európa-bajnok Gedó György müncheni döntőjéről készült rádiófelvétel lejátszása után Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója olvasott fel egy, az ökölvívásról szóló írást. Ezt követően filmfelvételek idézték fel az ünnepelt pályafutásának emlékezetes pillanatait, benne az Európa-bajnoki sikerekkel, majd Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy kevés olyan magyar olimpiai bajnok van, aki nemcsak az élet napfényes oldalát, hanem annak árnyékos részét is megtapasztalta.

"Örülök, hogy a nehézségek után most itt vagy velünk egészségesen" - mondta.

"Gedó-napokat tartunk, hiszen ma a születésnapodat ünnepeljük, holnap pedig György nap lesz, amit én nagyon jól tudok" - hangsúlyozta utóbbival kapcsolatos érintettségét Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának szintén olimpiai aranyérmes elnöke. Személyes élményei között felidézte, hogy 1980-ban, Moszkvában mindketten tagjai voltak az olimpiai küldöttségnek, az ünnepeltet pedig egy olyan egyedi újsággal lepte meg, amely kifejezetten erre az alkalomra készült, és amely korabeli cikkek és fotók segítségével Gedó György pályafutását idézte fel.

A Magyar Ökölvívó Szövetség nevében Erdei Zsolt elnök életműdíjjal tüntette ki Gedót, és elárulta, hogy a szövetségben már tortával is felköszöntötték őt.



Az olimpiai bajnok egykori klubja, a Vasas SC képviseletében Raduly József, a piros-kék egyesület örökös tiszteletbeli elnöke szólt az ünnepelthez, majd Kincses Ferenc, az ökölvívó szövetség egykori főtitkára kiemelte, hogy Gedó György az egyedüli magyar ökölvívó, aki négy olimpián szerepelt.

Az ünnepelt elárulta: nem volt könnyű megélnie ezt a 70 évet, aminek volt szép és keserű része, de mégis "így volt jó", mert volt benne minden.

"Pályafutásom során az igényességre törekedtem, a tanítványaimnak is ezt adtam tovább. Mindig visszautasítottam a bunyós elnevezést, mi ökölvívók vagyunk. Az ökölvívás technikai sport, az idegek és izmok játéka" - mondta Gedó, aki hozzátette, sportága nagy értéke az integráció.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán

Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.