Hírek
2011. Október 28. 14:45, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress
Aszpirinnel a bélrák ellen
A tudósok felfedezték, hogy akik naponta szednek bizonyos mennyiségű aszpirint, azoknál jelentősen csökken a bélrák kialakulásának esélye.
Éppen ezért úgy gondolják, hogy a jövőben érdemes lenne a szert naponta adagolni azoknak, akikről az orvosuk tudja, hogy hajlamosak a daganatos betegségre.
A The Lancet című orvosi szaklapban tették közzé azt a tanulmányt, amely során 861 olyan pácienst vizsgáltak, akik kifejezetten hajlamosak voltak a bélrákra. A tudósok elmondták: két éven keresztül szedett az alanyok egy csoportja napi két szem aszpirint, aminek köszönhetően 63 százalékkal csökkent esetükben a daganatos elváltozás kialakulásának gyakorisága a kontroll csoporthoz képest.
Sir John Burn professzor, a vizsgálatokat vezénylő tudós elmondta: az eredmények meggyőzőek, és úgy tűnik, hogy a hatóanyag tényelegesen képes blokkolni a bélrákra hajlamos betegek szervezetében azokat a folyamatokat, amelyek hatására idővel mindegyiküknél nagy eséllyel kialakulna az elváltozás.
Más szakértők hozzátették: több olyan tanulmány is készült már, amelyek az aszpirin rák elleni hatékonyságát támasztják alá, így egyre nagyobb esélyt látnak arra, hogy a jövő rákgyógyszereiben ez a hatóanyag is jelentős mennyiségben szerepel majd.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.