Hírek
2026. Május 24. 09:29, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben
Egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél K. Endre ügyében, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását - mondta Balog Zoltán református püspök az MTI-nek szombat este telefonon nyilatkozva.
Balog Zoltán megerősítette korábbi állítását, hogy K. Endre felesége kért tőle segítséget.
Megerősítette továbbá Schanda Tamás, Novák Katalin volt köztársasági elnök kabinetfőnöke 24.hu-nak tett nyilatkozatát, mely szerint "nyomatékosan kérte", hogy K. Endre kapjon kegyelmet.
"Valóban beszéltem Schanda Tamással, mert ők nem támogatták a kegyelmet, és rákérdezett, hogy ez miért fontos nekem. Elmondtam, hogy alapvetően igazságtalannak látom, érzem azt, ami történt ezzel az emberrel, és szerintem megérdemel még egy esélyt, ezért javaslom, hogy adjon neki kegyelmet a köztársasági elnök asszony"
- idézte fel Balog Zoltán.
Azt is mondta: ebben semmi újdonság nincs, hiszen már korábban elmondta, hogy ő járt közben Novák Katalinnál K. Endre ügyében.
Balog Zoltán úgy látja, hogy a "politikai propaganda" most el akar jutni oda, hogy valamilyen módon a Fidesz-kormányt, ezen belül Orbán Viktort és családját belekeverje a kegyelmi botrányba. Leszögezte: ennek semmi alapja nincsen. Nyugodt lelkiismerettel az tudom mondani, hogy nálam megáll a történet - fogalmazott. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs - tette hozzá.
Saját szerepéről szólva azt mondta: benne van a figyelmetlensége, hogy nem gondolt arra, hogyan hathat egy ilyen hír az áldozatokra, de jó lelkiismerettel tudta képviselni, hogy K. Endrének valamifajta esély jár, mert alapvetően igazságtalan, ami vele történt.
Balog Zoltán azt is mondta: két éve folyamatos önvizsgálatban van, hogy megértse a szerepét, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek.
K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete miatt 2021 júliusában jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert segédkezett az igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy megpróbálta kényszeríteni a bántalmazott kiskorú áldozatokat terhelő vallomásaik visszavonására.
Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 áprilisában kegyelmet adott K. Endrének.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
