Hírek
2024. Augusztus 20. 15:33, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult a Debreceni virágkarneválon

Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi, egy meglepetés kompozíció és köztük mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án.
A hagyományos Nagytemplom előtti kenyérszentelés, az élményfutás és az oldtimerek felvonulása után a karneváli menet élén ezúttal is a Szent Koronát ábrázoló kompozíció haladt, majd sorra vonultak el a hét lelátó közönsége és az utcákat megtöltő közönség előtt a virágkocsik, köztük a művészeti csoportokkal.
Debrecen és japán testvérvárosa, Tojama Lélektől lélekig című kocsija a két város erős kapcsolatára, Nagyvárad és Debrecen különleges tavirózsát formázó közös kompozíciója a két régió jótékony hatású termálvizére utalt. A Richter Gedeon gyógyszercég A négy testőr nevű kompozíciója a gyár tevékenységének négy fő pillérére épült, a Magyar Posta a Sok a virág, de egy kert című kompozízióját a mesevilág ihlette, a Fórum Debrecen kocsija a virágzó divatvilágba kalauzolta a nézőket, a BMW Group Gyár Debrecen virágai pedig a fenntarthatóságot szimbolizálták.
Utóbbit jelenítették meg a Catl akkumulátorgyár virág-pandamacijai is: a fenntarthatóság jegyében szárazvirágokkal és 30 százalékban cserepes növényekkel díszítették a kompozíciót, amelyeket a karnevál után közintézményeknek ajánlanak fel. A Teva gyógyszergyár színes virágokból készített mosolymolekulákkal kápráztatta el a közönséget, a Cívis kosárlabda klub kocsiján a 3x3-as sportesemények elevenedtek meg, a Debreceni Szakképzési Centrum kompozíciójának virág-űrhajósa pedig a jövőkép, tudás, innováció hármasára hívta fel a figyelmet. A virágkocsik menetét a nizzai Compagnei Planete Vapeur meglepetés kompozíciója, A sárkány zárta.
A virágkocsikat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérték. Ott volt a menetben többek között a Tamba Taya (Spanyolország), a Balett Ópera (Spanyolország), a Compagnie Planete Vapeur (Franciaország), a Bandierai Degli Uffizi di Firenze (Olaszország), a Bafofim Ballet Folklorico Fiesta Mexicana (Mexikó), a Stelzen Art (Németország), az Ensamble Iberioni (Georgia), valamint a több mint 250 dobossal érkező brazil Batala International.
Az augusztus 20-ai felvonulást egy teljes karneváli hét előzte meg. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteket tartottak, augusztus 20-án este a Bagossy Brothers-szel ünnepelhet együtt a debreceni virágkarnevál közönsége.
Az idén visszatér a korábban hagyományos, de több éve elmaradt éjszakai felvonulás: a Szent Anna utcától a Kossuth térig vonulnak majd a művészeti csoportok és virágkocsik esti kivilágításban.
Fotó :A CATL nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén, 2024. augusztus 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.