Hírek
2018. Június 04. 15:08, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Időseket fosztott ki egy bűnbanda országszerte
Szegedtől Nagykanizsáig számos városban több milliós kárt okozva időseket fosztott ki lakásaikban egy négyfős társaság, három nő és egy férfi.
- tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. amelynek tagjai ellen csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt emeltek vádat Zalaegerszegen.
Pirger Csaba közlése szerint három nő egy férfival közösen idősek kifosztásából tartotta fenn magát.
Tavaly március és május között országszerte olyan társasházi lakásokat kerestek, amelyek nagyjából azonos alaprajzúak voltak. Jellemzően az 1950-es, 1960-as években épített négyemeletes tömbházakba mentek be, ahol a lakások konyháiból nem lehetett a folyosóra vagy más szobára kilátni.
A vádlottak általában azzal az ürüggyel jutottak be a lakásokba, hogy valamelyik szomszédnak hagynának üzenetet, ezért papírt, vagy más esetben vizet kértek. Két nő a konyhába terelte és lefoglalta a sértetteket, a harmadik asszony és a férfi pedig közben a lakásban kutakodva szedte össze az értékeket.
A vádirat szerint Szegeden, Cegléden, Mátészalkán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Nagykanizsán és Zalaegerszegen többségében egyedülálló, 70-80 éves nőket, férfiakat fosztottak ki, előfordult, hogy mozgáskorlátozott volt az áldozatuk. A tíz károsulttól összesen közel hétmillió forint értékben készpénzt és ékszereket vittek el.
A négy embert akkor sikerült elfogni, amikor 2017 májusában Szegeden újabb bűncselekmény elkövetésére készültek. A rendőrség az általuk használt személygépkocsit is lefoglalta.
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a négy ember ellen - akik közül három különös visszaesőnek számít - különböző rendbeli, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt emelt vádat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 30. 10:05, péntek | Belföld
48 perc - Takács Péter: sok előrelépés történt az egészségügyben az elmúlt 4-5 évben
Sok előrelépés történt az egészségügyben az elmúlt 4-5 évben. Történelmi léptékű orvosi béremelést hajtottak végre, megszűnt a hálapénz, sok kórházat felújítottak
2025. Május 30. 08:05, péntek | Belföld
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Ukrajna gyorsított uniós felvétele ürügy Európa háborús átszervezésére
Keresztény kultúrát akarunk, nemzeti alapon álló iskolákat, félelem nélküli utcákat és városnegyedeket, büszkék akarunk lenni a nemzeteinkre, ez a patrióta terv
2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld
NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország
A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -
2025. Május 29. 11:00, csütörtök | Belföld
Június 22-én lesz a Magyarország Szépe döntője a Duna csatornán
Bemutatták azt a húsz lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 22-én élőben közvetíti a Duna csatorna.