Hírek
2011. December 10. 06:23, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
„Nem szabad lebecsülni” – több mint félmillióan vállalnák a munkát
Érettségizett jelentkezőket vár a rendőrség hat megyében, az érintettek március 1-jétől kezdhetnék a munkát.
Pintér Sándor belügyminiszter Kőszegen azt is elmondta: jövőre 200 ezer embernek szeretnének munkát adni a közfoglalkoztatásban.
Pintér Sándor belügyminiszter pénteken újságíróknak elmondta, hogy a felhívás része annak a választási ígéretnek, miszerint 4200 főt képeznek ki rendőrré; ezzel a kontingenssel szeretnék befejezni a programot. Mint közölte, ennek fedezetét betervezték a jövő évi költségvetésbe, vagyis a pénz megvan, reméli, a jelentkezők is meglesznek. „Ez nem önmagáért való, hanem a rendért, a közbiztonságért; a kis települések biztonságát fogja szolgálni” – fogalmazott a tárcavezető.
A felhívás szerint 18 és 37 év közötti, érettségizett érdeklődőket várnak, ők január 6-ig nyújthatják be jelentkezésüket Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Zala megyében. A nyertes pályázók március 1-jétől 12 hónap próbaidővel rendőrök lesznek, beiskolázzák őket, és hat hónapos felkészülés után rész-szakképesítést szerezhetnek. A pályázók már a képzés során pályakezdő besorolású illetményt kapnak.
Kétszázezer embernek adnának munkát
Jövőre 200 ezer embernek szeretnének munkát adni a közfoglalkoztatásban, de csaknem háromszor ennyi, 595 ezer ember is dolgozna hasonló keretek között, ha lenne elég munkalehetőség – mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Kőszegen. A miniszter a sajtótájékoztatón közölte: azok közül, akik bekapcsolhatók a közfoglalkoztatásba, sokan rendelkeznek az élet sok területén használható szakképzettséggel, de a diplomások sem ritkák közöttük. Pintér Sándor kiemelte, hogy egy az élethelyzete miatt éppen munka nélkül lévő embernek sokszor semmivel sem rosszabb a szaktudása, mint annak, aki hasonló munkaterületen dolgozik, ezért nem szabad lebecsülni a közfoglalkoztatást, sőt arra kell törekedni, hogy az abban lévő lehetőségeket minél jobban kihasználják.
A júniustól kísérleti jelleggel zajló mintaprogramok keretében eddig 28 ezer embernek adtak munkát, Vas megyében például ezek az emberek közreműködtek a határnyiladék megtisztításában, ennek eredményeként pedig ma már ismét a nemzetközi elvárásoknak megfelelően néz ki a gondozásba vett határszakasz. A belügyminiszter a tárcájához tartozó területek elmúlt másfél éves tevékenységéről szólva kifejtette: javult a közbiztonság, 3600 új rendőrt vettek fel és iskoláztak be, és további 800 rendőr beiskolázását tervezik.
Elzárással is büntethető, ha ezt teszik
A közbiztonság növelése érdekében szigorították a szabálysértési törvényt úgy, hogy aki tulajdon elleni szabálysértést követ el, azt elzárással lehessen büntetni, de ugyanezt a célt szolgálta a büntető törvénykönyv módosítása az úgynevezett „három csapás” törvényével is – sorolta a tárcavezető. Pintér Sándor emlékeztetett arra az áldozatos munkára, amelyet a tárcájához tartozók – rendőrök, katasztrófavédelmi, valamint büntetés-végrehajtási dolgozók –, továbbá a közreműködő szervezetek és önkéntes segítők végeztek előbb az árvízi védekezés és helyreállítás, majd a vörösiszap-katasztrófa következményeinek a felszámolása, a helyreállítás és az újjáépítés során.
Sokat javult a rendőrség megítélése
Mint mondta, az elmúlt másfél év tevékenységének köszönhető az is, hogy a rendőrség társadalmi megítélése sokat javult, egy felmérés adatai szerint az öt helyet lépett előre. A belügyminiszter elismerően szólt a rendőrségnek az EU-elnökség idején végzett munkájáról, utalva arra: 260 rendezvényt biztosítottak rendkívüli események nélkül. A tűzoltóságok helyzete kapcsán kiemelte: céljuk egy olyan egységes rendszer megteremtése, amely valamennyi település és az ott élők számára egyenlő biztonságot nyújt.
Pintér Sándor az önkormányzatok helyzetéről szólva kijelentette: az önkormányzatok 1740 milliárd forintos adósságot halmoztak fel, ehhez társul 300 milliárd forintnyi kifizetetlen számla. Ezt nem bírja a költségvetés a későbbiekben, ezért azt a pénzt, amit az állam ad, ezután nemcsak az Állami Számvevőszék fogja vizsgálni, de az is, aki a pénzt adja, vagyis a magyar állam is – tette hozzá a belügyminiszter.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld
NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország
A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -
2025. Május 29. 11:00, csütörtök | Belföld
Június 22-én lesz a Magyarország Szépe döntője a Duna csatornán
Bemutatták azt a húsz lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 22-én élőben közvetíti a Duna csatorna.
2025. Május 29. 08:37, csütörtök | Belföld
Steiner Attila: geotermikus energiával helyeznék biztos alapokra a Liszt Ferenc Repülőtér energiaellátását
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér energiaellátását biztos alapokra szeretnék helyezni
2025. Május 29. 06:00, csütörtök | Belföld
MÁV: vasárnaptól meghosszabbított üzemidővel közlekednek a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok hétvégenként
Vasárnaptól a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok is csatlakoznak a hétvégenként érvényes új, éjszakai közlekedési rendhez - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán a MÁV-csoport honlapján.