Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2018. Február 06. 12:40, kedd | Bulvár
Forrás: Infovárosok/ügyeszség

Sárga lapot kapott a játékos, ezért megverte a játékvezetőt

Sárga lapot kapott a játékos, ezért megverte a játékvezetőt

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség a 32 éves férfival szemben.

A férfi tavaly április másodikán az Oroszlányban megrendezett felnőtt megye II. osztályú labdarúgó mérkőzésen vett részt az egyik csapat játékosaként, vele egy csapatban focizott a testvére. A meccs játékvezetője a sértett volt.

A mérkőzés során a férfi sárga lapot, míg testvére piros lapot kapott a játékvezetőtől. Ekkor a férfi indulatosan, szitkozódva a sértett felé futott, majd megrúgta a combját, illetve ököllel megütötte az arcát. A férfi továbbra is támadólag lépett fel a játékvezetővel szemben, azonban csapattársai a dühöngő férfit lefogták és levezették a pályáról.

A bántalmazás alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.

A férfinak a nyilvános mérkőzésen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

A férfi büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Járásbíróság dönt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 04. 06:00, szombat | Bulvár

Kövér László az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta

Khálid bin Hilál Al-Máváli sejket, az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

2024. Április 30. 13:40, kedd | Bulvár

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a NAV oldalán

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán.

2024. Április 25. 06:00, csütörtök | Bulvár

Elszabadult katonalovak okoztak sérüléseket és károkat Londonban

Elszabadult katonalovak okoztak személyi sérüléseket és jelentős anyagi károkat szerdán London belvárosában. Három sérült katonát és egy civilt kórházba kellett szállítani.