Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2024. Március 09. 06:00, szombat | Belföld
Forrás: MTI

Szijjártó Péter: Donald Trump erős amerikai elnökként stabilitást adna a világnak biztonsági szempontból

Szijjártó Péter: Donald Trump erős amerikai elnökként stabilitást adna a világnak biztonsági szempontból

Egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást ad a világnak biztonsági szempontból, Donald Trump visszatérésével pedig ismét erős elnöke lehetne az Egyesült Államoknak -

- jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a floridai Palm Beachben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be pár órával Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump immáron harmadik kétoldalú találkozója előtt, hogy az előző amerikai elnök a héten olyan előnyre tett szert a Republikánus Párt előválasztásán, hogy gyakorlatilag már el is könyvelhető a jelöltsége a novemberi választáson.

"Így tehát elmondhatjuk, hogy miniszterelnök úr a republikánus kihívóval találkozik majd néhány órán belül" - mutatott rá.

Majd azt hangsúlyozta, hogy afelől nincs nagy vita a világpolitikát figyelemmel kísérők között, hogy egy erős amerikai elnök mindig egyfajta stabilitást kölcsönöz a világnak biztonsági szempontból.

"Ha pedig az amerikai elnök ezt az erősséget nem tudja felmutatni, akkor a világban is nagyobb eséllyel alakulhatnak ki fegyveres konfliktusok, így van ez most is" - vélekedett.

"Továbbra is meg vagyok arról győződve, hogy ha Donald Trumpot választották volna meg az Egyesült Államok elnökének 2020-ban, akkor a most már a harmadik esztendeje zajló ukrajnai háború nem tört volna ki, s a közel-keleti konfliktusra is sokkal gyorsabban sikerült volna megoldást találni" - húzta alá.

Ennek kapcsán pedig a politikát tapasztalati műfajnak nevezte, és emlékeztetett rá, hogy Donald Trump az Ábrahám-megállapodásokkal hosszú évtizedek kudarcai után elhozta a béke reményét a közel-keleti térségbe, és ebben az időszakban nem indultak meg olyan, a világ biztonságát is veszélyeztető háborúk, mint napjainkban.

"Tehát az egész globális biztonság szempontjából az erős amerikai elnök segítséget, stabilitást jelent, s az nyilvánvaló, hogy Donald Trump visszatérése a Fehér Házba egyben azt is jelentené, hogy újra erős elnöke lenne az Amerikai Egyesült Államoknak" - emelte ki.

Szijjártó Péter érintette a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok kérdését is, és úgy fogalmazott, hogy a viszonyrendszer egyértelműen Donald Trump hivatali ideje alatt volt a csúcspontján.

"Előtte és utána viszont sajnos ez már a lehető legkevésbé sem mondható el, tehát a magyar-amerikai politikai kapcsolatok javításának szempontjából is egyértelműen Donald Trump elnöksége hozná el azt a reményt, hogy a kétoldalú kapcsolataink újra a csúcspontjukra érhessenek" - jelentette ki.

"A béke és az ismét csúcspontjukra érő magyar-amerikai kapcsolatok neve tehát egyértelműen Donald Trump" - szögezte le.

A Floridával való együttműködés fontos szerepet játszik a Magyarország és az Egyesült Államok közötti gazdasági kapcsolatokban, ennek a megerősítéséről is tárgyalni fog a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter.

A tárcavezető közölte, hogy többek között egyeztetni fog a nemrég megalakult Floridai Magyar Kereskedelmi és Üzleti Kamara vezetőjével, valamint a hazánkban négyezer embernek munkát adó Jabil elektronikai cég képviselőivel az esetleges további fejlesztésekről.

Aláhúzta, hogy több floridai székhelyű vállalat is komoly beruházásokkal rendelkezik Magyarországon, ahogy számos hazai cég is érdeklődik a piacra lépés iránt az államban, számukra jelenthet segítséget a Floridai Magyar Kereskedelmi és Üzleti Kamara.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ha Florida önálló állam lenne, akkor jelenleg a világon a 14. legnagyobb gazdaság lenne, ekképpen az együttműködés jelentősége kiemelkedő, amit jól demonstrál az is, hogy Magyarország és Florida közöttt több mint 300 millió dollárnyi kereskedelmi forgalom zajlott tavaly.

Végezetül pedig kiemelte, hogy Florida a sport szempontjából is élen jár az Egyesült Államokban, kilenc nagy amerikai profi sportklub is működik itt a négy nagy helyi sportágból, s van is egy komoly sportügyi együttműködés, hiszen láthatóan egyre nő az államban a magyar fejlesztésű Teqball népszerűsége.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).