Hírek
2018. Február 23. 12:54, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Tavaly negyvenezerrel csökkent Magyarország népessége
Tavaly Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji influenzajárvánnyal is összefüggésben - 3,7 százalékkal meghaladta azt.
Tavaly 91 600 gyermek született, ami 1463-mal kevesebb, mint 2016-ban. 2016 szökőév volt, az élveszületések szökőnaphatástól megtisztított száma az előző évhez képest 1,3 százalékkal csökkent. Tavaly 131 700-an haltak meg, 4647-tel többen mint 2016-ban. A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás 18 százalékkal nőtt: a 2016. évi 33 990-nel szemben 40 100 fő volt.
A 2017-ben megkötött 50 600 házasság 1205-tel kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése 2,2 százalék. Tavaly ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2016. évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 4,1 ezrelékre emelkedett. 2017-ben ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos javulás 2016-hoz képest és ez az eddig mért legalacsonyabb érték.
A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 771 ezer fő volt 2017 végén.
A tavalyi év utolsó hónapjában a természetes fogyás 3895 fő volt, 291-gyel kevesebb a 2016 decemberinél. 2017. decemberben 7603 gyermek született, ami 2,9 százalékkal, 229-cel elmaradt a 2016. decemberitől. Az elhunytak száma 11 498 volt, 4,3 százalékkal, 520-szal kevesebb az előző év decemberinél.
A születések száma kisebb arányban csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2016. decemberi 4186-hoz képest 7,0 százalékkal mérséklődve 3895 fő volt. A házasságkötések száma 3,9 százalékkal csökkent, a 2284 anyakönyvezett frigy 92-vel kevesebb volt a 2016. decemberinél.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 28. 17:16, szerda | Belföld
Új korszak elé néz a magyar kisipar
A globális kihívások és gyorsuló technológiai változások közepette is a magyar kisipar megerősítését sürgette Németh László,
2025. Május 28. 15:07, szerda | Belföld
Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.
2025. Május 28. 12:04, szerda | Belföld
Latorcai Csaba: a Brüsszelt vezető baloldali elit gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában
A Brüsszelt vezető baloldali elit igazából egy gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában, és egy gazdasági érdekcsoportot kiszolgálva mindent elkövet azért, hogy Ukrajnát soron kívül vegyék föl az Európai Unióba
2025. Május 28. 10:05, szerda | Belföld
Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál
Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál Törökbálint térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.