Hírek
2014. Március 03. 14:15, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Vasúti baleset Szentesnél - Sok a sérült
Sok sérültje van annak a Szentesnél történt hétfői balesetnek, amelyben motorvonattal ütközött egy kukoricát szállító teherautó.
A tehergépkocsi Szegvár és Szentes között, az Ipartelepi úti vasúti átjáróban ütközött össze egy kétkocsis motorvonattal, a sérültek számáról egyelőre ellentmondóak az információk.
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel azt közölte, tizenhárman sérültek meg a balesetben. Közülük egy életveszélyes sérültet, a kamion sofőrjét mentőhelikopter vitte a szegedi klinikára, egy másik ember sérülése súlyos, a többiek könnyebben sérültek meg, őket Szentesen és Hódmezővásárhelyen látják el.
Tájékoztatása szerint a helyszínre tucatnyi mentőautó érkezett. A szóvivő hozzátette: a sofőr elmondta, amikor a teherautóval át akart haladni a síneken a járművel, az fennakadt, és ekkor ütközött a teherautónak a vonat. A motorvonat az ütközéstől kisiklott, de nem borult fel.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és nyomozást indít tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset okozása miatt - közölte.
A Mávinform tájékoztatása szerint hárman súlyosan, mintegy 25-en pedig könnyebben sérültek meg a balesetben. Az ütközés következtében a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó vonat mozdonya és az utána lévő kocsi kisiklott. Közölték azt is, hogy a kamion a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre.
Jelenleg áll a vasúti közlekedés ezen a szakaszon, Szegvár és Szentes között autóbuszok viszik az utasokat. Az átszállások miatt az utasoknak 10-15 perces késésre kell számítaniuk. A menetrend várhatóan csak késő estére állhat helyre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.