Hírek
2013. December 13. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Visszérműtét után sem kell felhagynia az edzéssel
Sokan küzdenek visszerekkel, melynek egyik fő oka a túlsúly és a mozgáshiány. Ennek ellenére több aktívan sportoló embernél is megjelenhetnek a kitüremkedő, kacskaringós erek, melyek eleinte bár nem okoznak panaszt, később azonban fájdalmassá válhatnak. Sokan mégse vállalkoznak műtétre, mivel félnek attól, hogy utána már nem fognak tudni úgy edzeni, mint régen - állítja Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.
Az amerikai Northern General Hospital tanulmánya szerint a műtét utáni testmozgás nem hogy tilos, de még segíti is a mihamarabbi gyógyulást! A kutatás során 16 visszérműtéten átesett beteget két csoportra osztottak: a beavatkozás után 4-5 héttel az egyik felük 8 héten át heti kétszer edzett, míg a másik részük nem. A tanulmány végeztével egyértelműen megállapították, hogy a mérsékelt alsó végtagi tréning javította az erek állapotát, mely hozzájárult a bőr vérkeringésének javításához.
„A mozgás egyenesen ajánlott a visszérműtét után, már szinte rögtön, főleg azért, hogy csökkentsük a trombózis kialakulásának esélyét. Természetesen először csak rövid sétákkal érdemes kezdeni, azonban kb. 6-8 hét után már bátran visszaállhat a megszokott mindennapi tevékenységhez. Viszont azt nem árt hozzátenni, hogy az operált betegnek számolniuk kell az általánosságban 10 százalékos kiújulási eséllyel, így érdemes kerülni a versenyszerű sportolást, és a fokozott fizikai terhelést”- tanácsolja Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.
Rádiófrekvenciás műtét- minimális fájdalom, gyors felépülés
Amennyiben meg szeretne szabadulni a fájdalmas visszerektől, a legjobb megoldás rá a rádiófrekvenciás visszérműtét, mely során vágás és altatás nélkül lehet orvosolni a problémát. Ekkor a tágult vénába katétert vezetnek egészen a lágyékhajlatig, és rádiófrekvenciás hullámok segítségével az ér elzáródik, így nincs szükség a kihúzására. A hajszálerek esetében egy speciális tű nagyfrekvenciás rezgéséből adódó hőhatás roncsolja a kapilláris erek falát és azok tartalmát, majd az érfal összezáródik, a benne lévő vér pedig megalvad, és sejtjei szétesnek. A beavatkozás a terület nagyságától függően csupán 15-20 percet vesz igénybe, és csakis minimális fájdalommal jár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
2026. Március 19. 17:00, csütörtök | Életmód
A lakosság bevonásával vizsgálták a nyári hőhullámok hatását az SZTE kutatói
2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
2026. Március 16. 08:00, hétfő | Életmód
Oscar-díj - Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film díját
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
